Tisztelt Szülők!

Tudom, hogy a tegnapi miniszterelnöki bejelentés után több család / szülő megijedt, hogy április 19-én, hétfőn az alsó tagozatos gyermekek részére jelenléti oktatás lesz, tehát nekik kell jönni iskolába.

 Mind a gyerekek, mind a munkavállalók / szülők biztonsága érdekében a következő intézkedéseket hoztuk az alsó tagozatos nevelőkkel:

 A következő három hétben – ameddig a felsősök digitális, tantermen kívüli oktatásban vesznek részt – a Fekiács utcai épületbe az 1. és 2. osztályos gyermekeket várjuk.

A 3. és 4. évfolyam tanulóinak iskolánk Tolnay úti épületében lesz a tanítás!

 Akinek gondot okoz, hogy gyermekét a másik iskolaépületbe kell elvinni, kérem, ezt a holnapi nap folyamán (április 16. péntek) jelezze gyermeke osztályfőnökénél! Ez esetben segítünk a gyermekek átszállításában.

 A tanulókat arra bátorítjuk, hogy a tanítási órákon menjenek ki a mosdót használni, hogy a szünetben az esetleges torlódásokat elkerüljük.

A tanulók ebédeltetését is osztályonként, elkülönítve szervezzük meg.

Amit a szülőktől kérünk:

Aki teheti, ebéd után vigye haza gyermekét, hogy a napközi csoportokban is be tudjuk tartani a megfelelő távolságot a gyerekek között, minimalizálni tudjuk az egyes osztályok tanulóinak keveredését.

 Továbbra is legyen ott minden tanulónál a szájmaszk! A közösségi terekben (folyosó, aula, mosdó, udvar) kötelező a használata! A tantermen belüli maszkhasználatot az osztályfőnökök megbeszélik az érintett szülőkkel.

 Kéjük, hogy az iskolába továbbra is csak egészséges, tünetmentes gyerekeket hozzanak! Ha gyermekükön a reggeli készülődésnél bármi szokatlant tapasztalnak (fejfájás, felsőlégúti tünetek, gyakori mosdóhasználat, kiütések…), inkább tartsák otthon gyermeküket, jelezzenek a gyermekorvosnak, és – a szokásos módon – értesítsék az iskolát. (A fertőzés első fázisa nem feltétlenül jár lázzal!)

Mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében,
bízva a további sikeres együttműködésben:

Urbánné Kovács Eszter
intézményvezető