Immáron több, mint egy hónapja tart a digitális átállás az iskolákban, a vezetett otthoni tanulás. Okulva a tapasztalatokból az általános iskolás korosztályú gyerekek szülei számára készített napirend táblázatom mellé célszerűvé vált magyarázatot készítenem. Elérkezett az idő arra, hogy az eddigi napirendeket felülbírálják a családok,  módosításokat eszközöljenek, mivel várhatóan elhúzódik a kijárási korlátozás.

A szerkeszthető változat itt érhető el: https://drive.google.com/file/d/1-Rf8Q47bLQCwKRJ7siPw59JppeHIW87/view Felhasználási útmutató: a család tagjai együtt összeállítják a jelenlegi heti rendjüket, majd tekintettel a helyzetre, egy új próbanapi-vagy hetirendet készítenek közösen. Az így folytatott beszélgetés alatt minden családtag szembesül a többiek feladataival, idejével, és a gyerekek mintát láthatnak arról is, hogyan lehet módosítani vagy tartani a leírtakat.

A napirend hátrányai lehetnek:

  • a napirendet ki kell alakítani, időt kell rá szánni a családtagoknak együtt. Aki nem veszi ki a részét a létrehozásában, az a tapasztalatok alapján nem is tartja a továbbiakban. A gyerekeknek a különböző felnőtt minták közül kecsegtetőbb a lazábbat választani, amely konfliktusforrás lehet.
  • Nem mindenki rendszerező természetű. Ha az eddigi egy hónap azt mutatja, hogy enélkül is elvégzik a feladataikat a családtagok, akkor szükségtelen napirendet készíteni.
  • A napirendben foglalt dolgok ritmusát ki kell tapasztalni, és óhatatatlan, hogy újra kell tárgyalni. Emiatt ez nem egyszeri feladat, inkább egy dinamikus folyamat, amelyben több változót is figyelembe kell venni: munkaidő beosztás, pedagógus elérhetősége, stb.
  • Önmagában a napirend nem elég olyan helyzetekben, ha a gyerekek egyéb szükséglete kielégítetlen, például éhesek, kialvatlanok, vagy nincs a házukban hely tanulni, esetleg nem rendelkeznek a szükséges számítógéppel. Egy sarok vagy akár paravánnal, könyvespolccal elkülöníthető zug nélkülözhetetlen. Vegyék fel a kapcsolatot az intézményvezetővel akkor, ha az eszközeik elégtelenek a tanuláshoz, kérjenek és fogadjanak el támogatást.
  • Aki minden előnye ellenére is utálja a napirendet, annak jó hír, hogy ha minden visszatér a szokásoshoz hasonló kerékvágásba, elengedheti a kérdést. Ha ez a téma különösen erős indulatokat vált ki, érdemes elgondolkodnia arról, hogyan áll a szabálykövetéshez, rítusokhoz-rituálékhoz, irányításhoz vagy az elengedéshez. 

A napirend előnyei lehetnek:

  • Fenntartja a lelki egészséget.
  • Segít rendszert adni a nehezebb időszakokban.
  • Segít megküzdeni a változásokkal.
  • Vele a tennivalók ellenőrizhetők: ha ki lehet azokat pipálni az sikerélményt ad, és elkerülhető vele a halogatás.
  • A kiszámíthatóság csökkenti a szorongás és a stressz szintjét gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt.
  • A rendszertelen alvás, evés nyomot hagy, a cirkadián ritmus felborulása pedig hangulati változásokat okozhat. Egy jó napirendben ezeknek van helyük és idejük.
  • Azok a családtagok is kivehetik a részüket az otthoni feladatokból, akiknek eddig azok láthatatlanok voltak.
  • Van benne szabadidő is, mert egy jó napirend nincs feladatokkal teletömve, kötelező eleme a kikapcsolódás. Az ellazulás képességét nehéz fenntartani krízishelyzetekben, erőfeszítéseket kell tenni érte.
  • Segít eldönteni, mi számít igazán, ugyanis ezeket a pontokat írják bele elsők közt az üres napirendbe mind a felnőttek, mind a gyerekek.
  • Ad kontrollt, irányítást: ideális esetben a saját napunk felett.
  • Jobban alhatunk tőle: nincs nyugtalanító elmaradt teendő, és fix a reggeli ébredés ideje.
  • Be lehet vezetni vele új szokásokat, úgy mint fix gyakori vízivás, vagy mozgás.
  • Horgonyzó funkciója van, komfortérzetet ad a bizonyosság, hogy ami benne van a napirendben, oda eljutunk.
  • Különösen bejósolhatatlan időszakokban hasznos, amikor eláraszthatnak minket automatikus negatív gondolatok, kilátástalanság, vagy aggodalom. Ha tudjuk, hogy a nehéz időszakoknak van állandó ideje a napunkban, oda előre írhatunk biztató énüzeneteket: meg tudod csinálni, most idd a kávét, már csak 4 óra van hátra, stb.
  • Egy jó napirend nem csak tennivalólista, helye van benne a feltöltődésnek, a játéknak, az alvásnak is.
  • Egy gyereket is segít ráébreszteni arra, hogy a többi családtagja is ember és érző lény: empátiás készsége javulhat, például látja, hogy a szülei mennyit dolgoznak érte.
  • Csökkenti a döntésképtelenséget, ami például akkor nyilvánul meg, ha annyi dolga lenne, hogy a végén nem csinál semmit.
  • A napirend jó mintát ad arra, hogy mit akar kezdeni az életével. Hiszen minden kicsivel kezdődik, egy vágy, egy elhatározás, egy elköteleződés megjelenésével. Aktív
    résztvevő lehet a saját életében a szemlélődés helyett.
  • Növeli a hatékonyságot, energiát szabadít fel hasznosabb gondolatokra.
  • Nem felejtődnek el a dolgok.
  • Időt lehet vele spórolni.
  • Lehet másról beszélgetni ahelyett, hogy ki mit csinált (mivel az látszik az elvégzettek listáján) és arra fókuszálni, hogyan érezte magát, mit hiányolt, minek örült, mire figyelt fel.
  • Megtanuljuk általa, hogy az akaraterő olyasmi, ami véges, és a motiváció sem állandó. Ezért egyszerűbb csak ragaszkodni a jó megszokásokhoz. Már azzal teljesen elégedett lehet, ha erre képes.
  • Önfegyelmet tanít.
  • Kialakítja vagy segít megtartani az időérzékelést. Érezni lehet vele a haladást, gyakorlattal egyre jobb lesz és egy idő után rá sem kell tekinteni, de lehet tudni minek jött el az ideje. A gyerekek számára ez egyfajta szamárvezető.
  • Nem annyira halmozódnak fel a feladatok.
  • Mindenkinek tisztázott a szerepe.
  • Biztonságérzetet adnak a fix pontok: ébredés (nem ébresztés), alvás ideje, este nincs képernyő és kütyüzés, közös teherviselés, napi tanulási idők, evés rendszeresen és kütyük nélkül, mozgás. 

Hogyan lehet a hátrányokat kiküszöbölni?

  • Mindenki alkossa meg a saját napirendjét, ne egymásét, ne a felnőtt a gyerekét a beleszólása nélkül. Segítséggel, útmutatással, mintával vagy példákkal lehet előmozdítani ezt.
  • A felnőttek előzetesen beszéljék meg, hogy bár elsőre egy dolgozó embernek bagatell lehet ilyesmivel foglalkozni, de a gyerekek nem kis felnőttek. Számukra az idő strukturálásához segítséget kell nyújtani, és szülői feladat ebben támogatni. Segíthetjük az ellenálló családtagot azzal, ha vele kezdjük a mintanapirend kialakítását, majd mehet a dolgára az összegzésig, amibe zárásként bevonjuk.
  • Mindamellett, hogy keljenek fix időben ha lehet NE ébresszük a gyerekeket. Ha van lehetőség vagy keljenek maguktól, például használjanak ébresztő funkciót órán. Konfliktusforrás lehet az a reggel helyzet, amikor kinyitjuk rájuk az ablakot, elhúzzuk a sötétítőt stb., és megkezdődik a zsörtölődés.
  • El lehet fogadni, hogy nem mindenkinek ez az útja. Bízzanak a gyermekükben ha azt tapasztalják, hogy nincs hátrány a napirend nélküliségéből. 
  • Segít, ha eleve dinamikusra tervezzük a napirendeket, és a változásokat anélkül tudjuk felvezetni, hogy amiatt újra kelljen írni az egészet.
  • Legyen helye a gyerekeknek tanulni. Lehetőleg olyan, ahol nem szól a háttérben tv, rádió, nincsen játékokkal telehalmozva és a természetes fény is bejut. Ezt a tanulókuckót szellőztessék rendszeresen.
  • A gyerekeknek életkoruknak megfelelő feladatokat osszanak, amire már képesek, de még van benne kihívás számukra. Csináljanak belőlük játékot, versenyt, végezzék időre vagy énekelve, táncolva. Ne várják el tőlük a tökéletességet, és a befektetett energiájukat értékeljék köszönettel, biztatással, közös játékidő ajándékozásával.
  • A legtöbb időt a saját napirendünkkel töltsük, ne a többiekével. Visszatetsző a folyamatos ellenőrző feladatkör.
  • A legfontosabb elemek: a reggeli rutin, az esti rutin, és a tanulás időszaka. Amennyiben ezek tarthatók, a többivel lehetnek rugalmasabbak.
  • A napirend egy önismereti eszköz, nem egységesíthető és nincs egy nagy könyv, amelyet követni kell. Próba-szerencse alapon is kialakítható, a szerkeszthető minta csak egy példa.
  • Megköszönöm szíves visszajelzését!

Kovács Katinka iskolapszichológus, @Katinkanéni Facebookon.